Rólam

Rólam

A közös munka során szaktudásommal járulok hozzá azokhoz az egyéni felismerésekhez, melyek önindító alapként szolgálhatnak majd a jövőben.

Herédi Molnár Marcella vagyok. Mediátor és coach.

Gazdasági vezetőként sokszor tapasztaltam, hogy az emberek sokat beszélnek, de a hallgatók nem mindig értik azt. Gyakran alakult ki konfliktus a nem megértések, illetve a félreértések miatt. Emiatt sokszor kapcsolatok szakadnak meg a megoldás megkeresése, megtalálása helyett. Tudni akartam, hogy hol az a pont, ahol be lehet avatkozni, segítőként támogatást lehet nyújtani, hogy a felek között hatékony kommunikáció jöjjön létre. Először azt keretem, hogy én hogyan tudom megértetni magam, hogy azt érezhessék, amit én el szeretnék mondani. Ki tudjam magam úgy fejezni, hogy az érthető legyen a hallgató számára. Értse amit mondok, de ne többet, ne kevesebb és ne mást.

Párkapcsolatban is gyakori probléma a kommunikáció minőségében rejlik. Jó, ha felismerjük egymás nyelvezetét, szükséges ismernünk saját magunkat és perszonális, személyes vezérlő eszméinket. Eme tudással felvértezve tudunk egymás számára produktív, felismerő eszmecserét folytatni.

A kommunikáció lehet effektív kommunikáció is. Képesek lehetünk minőségi kapcsolatokat kialakítani.

Megbízásom alatt a mediációs és coaching technikák alkalmazása során, különféle kommunikációs eszközökkel azon munkálkodom, hogy ügyfeleim megtanulják hogyan dolgozzák fel a konfliktusokat és nézeteltéréseket úgy, hogy ezáltal egymás kölcsönös megértése mélyüljön, még akkor is, ha továbbra sem értenek egyet. Dolgozunk azon, hogy a felállított célok, tervek valósággá váljanak.

Amit a közös munka során megtapasztalhat:

  • tudatos jelenlétem a beszélgetésekben
  • a folyamat határozott koordinálása
  • elemzői és rendszerszemléletű látásmódom

Lehet Magyarországon is azon emberek közé tartozni, akiknek elhivatottsága, hitelessége, meggyőződése van arra, hogy lehet tudatosan biztonságos és minőségi életet élni. Hiszek abban, hogy az érzelmi kifejeződés és tudatosság egyensúlyának megtalálása hoz igazán eredményes fordulatot az ember életébe, amennyiben megtanulja a két oldal folyamatos változtatásának képességét.

Van választás, van döntés. A döntés a tiéd.

Lépjen velem kapcsolatba!

Egy másmilyen szemlélet, más végkifejletet eredményez.